2006-2007

X. Jubileumi Suliexpo Nemzetközi Összművészeti Gyermekfesztivál

Januárban elhatároztuk, hogy benevezünk a Suliexpora. Ez a nagyszerű gyermekfesztivál egy olyan esemény, ahol három napon keresztül mutatkozott be 6 ország 87 intézménye. A rendezvény végén 4 kategóriában (expo-tér, színpadi műsor, kiállítások, expo-karnevál) összesen 45 díjat osztottak ki a rendezők. Nagy örömünkre szolgál, hogy kategória győztesek lettünk! MAKETT kategóriában mi hoztuk el az első helyezésért járó kupát. A rendezvényen készült fotók a Suliexpo albumban tekinthetők meg.
 (Felkészítő tanár: Balogné Csik Terézia, Bölcskey Marianna, Csomor Gábor, Rab Beatrix)

„A vízen is az életé az előny” országos rajzpályázat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság által közösen kezdeményezett „A vízen is az ÉLETÉ az előny” című, országos gyermekrajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetése 2007. június 8-án került megrendezésre Budapesten, a Matthias Rex nevű rendezvényhajón.
A díjakat Dr. Bencze József r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány, a különdíjakat Dr. Házi István r. dandártábornok, Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány, Vízvári György r. ezredes, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, Horváth László r. őrnagy, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője és Busi László r. alezredes, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság megbízott vezetője adta át a nyerteseknek.

„Közlekedésbiztonság gyermekszemmel” országos rajzpályázat

Mint ahogy arról már áprilisban beszámoltunk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács által meghirdetett hagyományos rajzpályázatra beküldött gyermekmunkák közül három továbbjutott az országos döntőbe, amelynek eredményhirdetésére május 30-án, Budapesten került sor. A továbbjutók közül 1 tanuló ért el helyezést.

Díjazott:

Nyeső Barbara 4.a
II. helyezett

Felkészítő tanár: Rab Beatrix

Átadták a jó tanuló-jó sportoló díjakat

139 diák részesült a Magyar Köztársaság jó tanuló-jó sportolója díjban a 2005/2006-os tanulmányi és sporteredményeiért, az elismerő okleveleket Hiller István, az oktatási tárca vezetője adta át hétfőn a fővárosban.
Iskolánk két diákja is részesült a kitüntetésben, Balázs Brigitta és Szamák Bettina 7. b osztályos tanulók. Gratulálunk és büszkék vagyunk rátok!

Trerületi szorobánverseny 2007

IX. Területi Szorobánverseny
Szolnok 2007. 03. 28.    
1. osztály      
Név H Oszt. Felkészítő tanár
Csíkhegyi Virág 3. 1. a  
Szecsei Georgina 4. 1. a  
Orosz Zoltán 4. 1. a  
4. osztály      
Kusnyár Péter 3. 4. c  
Petrezselyem Nóra 4. 4. c  

Herman Ottó megyei biológia verseny 2007


Tóth Alex 7. b osztályos tanuló 2. helyezést, Vízi Sára 7. b osztályos tanuló  4. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Karácsonyi Mihály.

Fizika próbaverseny 2007

A 2007. évi Fizika Próbaversenyen ismét iskolánk nyerte a legeredményesebb iskolának járó kupát. A helyezések:
Helyezés Név Osztály Felkészítő
11. Nagy Csongor 6. a Balog Piroska
16. Osgyán Gergő 6. b Sebők Péter
5. Aleksziev Rita 7. b Sebők Péter
7. Herczeg András 7. a Balog Piroska
1. Balogh Bence 8. b Balog Piroska
9. Kovács Hajnalka 8. b Balogh Piroska
14. Seres Dávid 8. b Balog Piroska

Mátyás tudósai vers és prózamondó megyei verseny 2007

Ábel Barbara Olimpia 4. a I. hely
Szalai Virág 4.a IX. hely
Felkészítő tanáruk: Kocsis Edit

Aranyszáj szépolvasó-szépbeszéd megyei verseny 2007

Szalai Virág 4.a III. hely
Felkészítő tanár: Kocsis Andorné
Fotóalbum

Eredmények a 4.a osztályban

Címkék: 

Aranyszáj szépolvasó-szépbeszéd megyei verseny Eredmény:
Szalai Virág 4.a III. hely Felkészítő tanár: Kocsis Andorné      Fotóalbum Mátyás tudósai vers és prózamondó megyei verseny Eredmény: Ábel Barbara Olimpia 4. a I. hely Szalai Virág 4.a IX. hely Felkészítő tanár: Kocsis Andorné

Rejtvényfejtő verseny eredményei 3. - 4. osztály

Címkék: 
Rejtvényfejtő verseny eredményei 3. - 4. osztály
helyezés, név, osztály fordulónkénti pontszám  
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Össz. Döntő
1 Balogh Márton 4.B 28 26 36 53 86 52 60 72 72 114 599 109
2 Szecsei Blanka 4.A 28 26 36 53 85 54 59 72 72 114 599 106
3 Munkácsi Dorina 4.A 28 26 36 53 84 54 59 72 72 114 598 103
3 Tornyai Veronika 3.A 26 22 0 0 69 44 54 62 72 114 463 103
4 Moller Richárd 4.B 26 26 35 52 86 54 38 60 0 110 487 101
5 Ábel Barbara 4.A 28 26 37 53 83 44 50 71 72 112 576 100
6 Varga Péter 4.A 27 0 35 53 85 54 58 72 72 112 568 98
7 Tellér Tímea 3.A 27 22 35 49 81 42 57 72 72 114 571 96
7 Petrezselyem Nóra 4.C 0 22 34 53 86 54 0 72 72 112 505 96
8 Ragó Brigitta 4.A 28 26 36 52 84 42 0 72 68 98 506 89
9 Madarász Fanni 4.A 28 26 37 53 83 54 44 72 0 88 485 85
10 Pongó Ákos 3.A 26 24 35 49 85 39 41 72 71 114 556 79
11 Vámos Bence 3.A 25 22 37 53 85 41 59 72 72 114 580 76
12 Péli Petra 4.C 25 18 36 51 85 39 52 71 71 114 562 74
13 Kiss Brigitta 4.A 28 26 37 53 81 47 58 72 72 114 588 73
13 Dékány Gréta 3.C 26 26 37 53 84 49 40 65 70 114 564 73
14 Kelemen Kinga 3.C 27 26 35 53 86 54 42 72 58 114 567 66
15 Mészáros Sára 4.C 26 26 36 53 0 47 46 72 72 114 492 62
16 Héja Gábor 4.C 26 22 36 53 85 54 59 72 0 114 521 55
17 Cherrati Naima 4.A 28 26 37 53 85 46 42 72 68 114 571 50
17 Ladányi Nelli 3.C 26 26 36 52 70 37 51 62 0 114 474 50
18 Cserkó Zsolt 3.A 20 22 34 49 80 44 46 70 72 90 527 23
18 Bubori Petra 3.A 27 26 35 53 86 54 58 72 0 114 525 23
19 Holló Csenge 4.C 24 18 35 49 80 54 58 72 72 114 576  

NyelvÉsz

A megyei fordulóba bejutott tanulóink:

Abonyi Tekla 1.b
Szabó Zsombor 1.b
Wesniczky Albert 2.a
Orosz Barbara 4.a
Szalai Virág 4.a
Monostori László 4.a
Balogh Márton 4.b
Pataki András 5.a
Driesz Annamária 6.b
Kovács Béla 7.a

Gratulálunk, és további eredményes versenyzést kívánunk!

Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2007

Balogh Márton 4. b osztályos tanuló az országos döntőben 43. helyezést ért el. Felkészítő tanára Berkó Andrea.
Gratulálunk!

A megyei erdemények:
NévOsztályHelyezésFelkészítő
Száz Martin 3. a 10. Balasi Bernadett
Balogh Márton 4. b 2. Berkó Andrea
Kálmán Dorina 4. b 10. Berkó Andrea
Teleki Sándor 6. a 10. Balázs Sándorné
Aleksziev Rita 7. b 3. Balázs Sándorné
Tóth Gábor 7. c 9. Balázs Sándorné

 

Kötélugrás



A városi diákolimpia eredményei
I. korcsoport
I. Nagy Édua 3.b
II. Versitz Izabella 3.b
III. Dékány Gréta 3.c
IV. Abonyi Tekla 1.b

II. korcsoport
III. Vidra Eszter 3.c
IV. Váci Viola 3.c
V. Szabolcsi Csenge 3.c
VI. Kálmán Dorina 4.b
VII. Nguyen Li Kamilla 4.c

Formációs gyakorlat
I. Vidra Eszter Szabolcsi Csenge, Váci Viola
II. Kálmán Dorina, Nguyen Li Kamilla, Szecsei Blanka,  Petrezselyem Nóra 

III. korcsoport
II. Nagy Krisztina 5.a
Edzők: Diszterhöft Herbertné, Szekeres Julianna
Tanulóink továbbjutottak a megyei diákolimpiára!
Gratulálunk!

Varga Tamás Matematikaverseny 2007

A verseny megyei fordulóján Kovács Hajnalka 8. b osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Felkészítő tanára Balog Piroska.