Deák Gergely

Matekguru matematika csapatverseny

Iskolánkból idén 15 csapat vett részt a háromfordulós Matekguru matematika csapatversenyen. Közülük 2 csapat bejutott az országos döntőbe, amit májusban rendeztek Nyíregyházán.Itt csapataink jól szerepeltek. Az 5. évfolyam III. helyezett lett. A csapat tagjai: Sándor Laura Hedda, Berényi Marcell, Jónás Zoltán Márk, Schneider Péter Felkészítőjük Dr. Burkáné Beck Csilla Az 6. évfolyam VII. helyezett lett. A csapat tagjai: Deák Gergely, Nagy Zétény, Oskola Milán, Vona Imre Lukács Felkészítőjük Csákányi Györgyné Gratulálunk nekik!

Fizika+

Iskolánk ebben a tanévben is benevezett a 2017.március 20-án megrendezett Fizika+ megyei fizikaversenyre, melyen nyolc versenyzőnk indult. Dobogós II.helyezést ért el Deák Gergely 6/c osztályos, hetedik helyezett lett Muzslai László 8/b osztályos tanulónk. A többiek (Vona Imre Lukács. Bártfai Nóra,Munkácsi Adél,Rőczey Sára, Tímár Mike, Deli Panna) a középmezőnyben végeztek. Felkészítő tanáruk: Csákányi Györgyné. Gratulálunk!

Orchidea Pangea matematika verseny (Országos döntő I. helyezés!!!)

2017.április 8-án Budapesten rendezték meg az Orchidea Pangea matematika verseny országos döntőjét. Iskolánk tanulója, Deák Gergely (6. c) I. helyezést ért el!

Felkészítő tanára: Csákányi Györgyné Gratulálunk!

Zrínyi Ilona Matematika Verseny

A 2017. évi megyei Zrínyi Matematika verseny eredményei:

 

  • 3. évfolyam: Péter Boglárka 5. hely (Birinyi Beáta)
  • 5. évfolyam: Berényi Marcell 2. hely (ORSZÁGOS DÖNTŐ!!!), Pintér Gergely 6. hely, Békési Milán 18. hely (Dr. Burkáné Beck Csilla)
  • 6. évfolyam: Deák Gergely 4. hely (Csákányi Györgyné)
  • 7. évfolyam: Bártfai Nóra 3. hely, Munkácsi Adél 4. hely (Sebők Péter)
  • 8. évfolyam: Muzslai László 12. hely (Márki Enikő)

 

Gratulálunk!

Szegő Gábor Matematika Verseny

A Belvárosi Napok keretében megrendezett Szegő Gábor Matematika versenyen a 4. évfolyamosok között Fábián Fruzsina 1. helyezést (Felkészítő tanára: Munkácsiné Gyurosovics Gabriella), az 5. évfolyamosok között Berényi Marcell  szintén I. helyezést (felkészítő tanára Dr. Burkáné Beck Csilla), Deák Gergely 6. évf. tanuló III. helyezést (felkészítő tanára Csákányi Györgyné) ért el . 

Gratulálunk!

Széchenyi matematikaverseny

Iskolánk ebben a tanévben is nevezett két ötödikes tanulóval a Széchenyi matematika versenyre.Tanulóink közül Deák Gergely III., Nagy Zétény pedig VI.helyezést értek el. Felkészítő tanáruk Csákányi Györgyné. Gratulálunk!

Matekguru Országos döntő

Ebben a tanévben is bejutott a Nyíregyházán rendezett Matekguru Országos döntőjébe az ötödik osztályos Deák Gergely, Vona Imre Lukács, Oskola Milán és Nagy Zétény csapata. 18 csapatból a 8. helyezést érték el. Ügyesek voltatok fiúk, gratulálunk! Felkészítő tanáruk: Csákányi Györgyné

matekguru

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

zrinyiA Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjén Deák Gergely 5.c osztályos tanuló 26. helyezett és Száz Máté 8.c osztályos tanuló 47. helyezett lett.

Gratulálunk a tanulóknak!

Felkészítő nevelő: Csákányi Györgyné és Huszár Judit

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny

kenguruA 2015/16. tanévben 35 tanuló indult iskolánkból megmérettetésre a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen. A legjobbak eredményei az alábbiak szerint alakultak. 

Megyei helyezettek:

4. évfolyam: 

  • Berényi Marcell II. hely
  • Molnár Iván IX. hely

Felkészítő nevelő: Trébics Sándor

5. évfolyam: 

  • Deák Gergely III. hely

Felkészítő nevelő: Csákányi Györgyné

8. évfolyam:

  • Fekete Bálint V. hely
  • Száz Máté VI. hely
  • Bajnai Kata VII. hely
  • Bagi Gréta Barbara XV. hely

Felkészítő nevelő: Huszár Judit

Gratulálunk!

Bolyai Matematika Csapatverseny 2014

A verseny területi fordulóján 2 csapatunk is az I. helyen végzett, ők az országos döntőn is részt vehettek. Az eredmények:

4. o V. hely

  • Deák Gergely
  • Nagy Zétény
  • Torda Patrik
  • Vona Imre

Felkészítő: Galambosi Tímea

5. o. I. hely

  • Demecs Norbert
  • Ács Dorottya
  • Bártfai Nóra
  • Gál Bence Róbert

Felkészítő: Sebők Péter

5. o. VI. hely

  • Fózer Attila László
  • Csutár Konrád Olivér
  • Munkácsi Adél Ivett
  • Rőczey Sára Amália

Felkészítő: Sebők Péter

7. o. IV. hely

  • Horváth Regina
  • Burka Tibor
  • Lestyán Lilla
  • Száz Máté

Felkészítő: Huszár Judit

8. o. I. hely

  • Berecz Enikő
  • Kovács Laura
  • Kovács Krisztina
  • Nagy Bernadett

Felkészítő: Dr. Burkáné Beck Csilla

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny

A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny 2013/2014-es tanévben elért megyei eredményei:

  • Deák Gergely 3.o. V. hely
  • Bártfai Nóra 4.o. II. hely
  • Száz Máté 6. o. III. hely
  • Fekete Bálint 6.o. IV. hely
  • Burka Tibor 6.o. IX. hely
  • Gógány Dávid 7.o. XIV. hely


Felkészítőik: Galambosi Tímea, Szabó Anikó, Huszár Judit, Dr. Burkáné Beck Csilla

Gratulálunk a szép teljesítményhez!

 

Zrínyi Ilona matematika verseny 2014

Idén is eredményesen szerepeltek tanulóink a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulóján. A legeredményesebb iskoláknak járó kupát ismét a mi iskolánk kapta!

Tanulóink eredményei:

Csapatversenyben:

  • 8. évfolyam III. hely
  • 7. évfolyam III. hely
  • 6. évfolyam II. hely

Felkészítők: Huszár Judit, Dr. Burkáné Beck Csilla, Sebők Péter

Egyéni eredmények:

  • Deák Gergely 3.o. II. hely
  • Munkácsi Adél 4.o.VIII. hely
  • Tímár Mike 5.o. XIII. hely
  • Burka Tibor 6.o. I. hely
  • Berecz Enikő 7.o. VII. hely
  • Molnár Gábor 7. o. X. hely
  • Tószegi Fanni 8.o. VIII. hely
  • Szabó Zsombor 8.o. XII. hely

Felkészítők: Galambosi Tímea, Szabó Anikó, Balázs Sándorné, Huszár Judit, Dr. Burkáné Beck Csilla, Sebők Péter

A versenyzőknek és felkészítőiknek gratulálunk!

Bolyai csapatverseny - matematika 2013

A területi fordulóban Deák Gergely, Menkó Boglárka, Einwag Mercédesz, Nagy Lili 3. osztályos csapata 2. helyen végzett. Felkészítőjük Galambosi Tímea.

Negyedikeseink 2 csapattal is a legjobb 6 közé kerültek, Ács Dorottya, Bártfai Nóra, Gál Bence és Demecs Norbert csapata az 5., Rőczey Sára, Fózer Attila, Munkácsi Adél, Csutár Konrád csapata pedig a 6. helyen végzett. A csapatok felkészítője Szabó Anikó.

Kiválóan szerepelt a 8. évfolyamon Tószegi Fanni, Szabó Zsombor, Berényi Gergő, Kelemen Patrik csapata, ők a 3. helyen végeztek. Felkészítőjük Sebők Péter.

 

Aranyszáj Megyei Szépolvasó - Szép beszéd verseny

Tanulóink mind a szabadon választott, mind a kötelező szöveg felolvasásában nagyon ügyesen teljesítettek az erős mezőnyben. Fekete Márk (7. hely) és Deák Gergely (11. hely) 3. c osztályos tanulók szerepléséhez gratulálunk! Felkészítő tanár: Kerekesné Gulyás Mária